Jordan B. Peterson neve egyet jelent a modern férfimozgalom újjáéledésével. A kanadai pszichológus professzor nemcsak könyveivel, hanem előadásaival és interjúival is hatalmas hatást gyakorolt a férfiak önképére világszerte. Az üzenete egyszerűnek tűnik, mégis forradalmi: vállalj felelősséget, állj egyenes háttal, és kezdj rendet rakni a saját szobádban, mielőtt megváltanád a világot.

Miért rezonál ez a férfiakkal?

Sok férfi úgy érzi, hogy a mai világban elbizonytalanodtak a nemi szerepek. A férfiasság gyakran kritikát kap, de kevés az építő alternatíva. Peterson ezt az űrt töltötte be azzal, hogy:
- hangsúlyozza a felelősségvállalás és önfegyelem fontosságát,
- visszaadja a férfierények becsületét (bátorság, kitartás, rend),
- spirituális dimenzióba helyezi az élet értelmét – például a szenvedés értelmének keresését.

A férfimozgalomban betöltött szerepe

Peterson nem nevezte magát férfijogi aktivistának, de munkássága mégis erősen hatott a férfimozgalomra:
- Sokan ráébredtek, hogy a társadalom nem kínál nekik valódi beavatási utakat.
- A „12 szabály az élethez” című könyve mentorként hatott sok fiatal férfira, akik elveszettnek érezték magukat.
- A nők és férfiak komplementer viszonyát hangsúlyozza – nem háborút, hanem együttműködést sürget.

Összegzés

Peterson nem a „hagyományos férfiasság” nosztalgikus újraélesztését hirdeti, hanem annak tudatos, etikus, szellemi megújítását. Az üzenete nem mindenki számára kényelmes, de éppen ez teszi olyan fontossá – különösen férfiként, amikor felelősséget kell vállalnunk azért, akik vagyunk és akikké válhatunk.

Bevezetés

Kevés dolog érinti meg olyan mélyen a férfit, mint az elutasítás. Lehet párkapcsolati kudarc, munkahelyi visszautasítás vagy egy baráti körből való kiszorulás – mindegyik ugyanarra az alapérzésre tapint rá: nem vagy elég. Nem kellettél. Nem választottak.

A férfiak többsége ilyenkor nem panaszkodik. Visszahúzódik. Túlél. Vagy megkeményedik. De mi van, ha azt mondjuk: az elutasítás nem a vég? Hanem egy belső építkezés kezdete?

1. Miért fáj az elutasítás a férfiaknak?

Az evolúciós pszichológia szerint a férfi önértékelésének alapja évszázadokon át a hasznosság és alkalmasság volt. A férfi az volt, aki vadászott, védett, termelt, döntött. Aki kellett. Ha visszautasítják, az nemcsak kudarc, hanem identitásválság. A mai világban, ahol a férfiak szerepei bizonytalanabbak, ez még erősebb érzés lehet.

A társadalom sem segít: azt sugallja, hogy egy férfinak bírnia kell a kudarcot. És valóban – bírnia kell. De nem elnyomni, hanem feldolgozni.

2. A párkapcsolati elutasítás sajátosságai

Ha egy nő visszautasítja a közeledésed, vagy szakít veled, az nemcsak érzelmi fájdalmat okoz – gyakran a férfi saját értékét kérdőjelezi meg. "Nem vagyok elég jó? Nem vagyok eléggé férfi?" Ezek a kérdések belül marják az önképet.

A barátzóna, a ghosting, a rideg, közlés nélküli eltűnés – ezek nemcsak kellemetlenek, hanem identitást romboló élmények lehetnek. Ilyenkor nemcsak a másikat veszíted el, hanem egy részedet is: az, aki mert közeledni.

3. Munkahelyi elutasítás – a csendes veszteség

Egy elutasított álláspályázat vagy kihagyott előléptetés gyakran nem hangos esemény. Nincs dráma. Csak egy e-mail. Egy nem fogadott hívás. Egy másik nevet olvasol kiírva.

A munka a férfiaknál nem csupán jövedelem, hanem státusz, tartás és önérvényesítés. Amikor ezt elutasítják – sokszor nem is mondják meg, miért – a férfi elveszítheti a belső biztonságérzetét. Különösen, ha nem a teljesítményed, hanem a kapcsolataid vagy a politikád miatt maradsz ki valamiből.

4. Mentális eszköztár férfiaknak – mit tehetsz?

1. Az elutasítás nem ítélet, hanem visszajelzés. Tanuld meg különválasztani a személyedet az eredményeidtől. Nem te vagy a kudarcod.

2. Ne fojtsd el – elemezd! Írj naplót. Térképezd fel a mintákat. Hol ismétlődik a történet? Mit lehet belőle tanulni?

3. Mozgasd meg a tested. A fizikai kihívás az egyik legjobb eszköz arra, hogy újra magadra találj. Fuss, súlyzózz, mássz falat – érezd, hogy uralod a tested, mert onnan vissza lehet találni a lélekhez is.

4. Beszélj róla férfiakkal. Ne egyedül hordozd. Találj egy közösséget, barátot, mentorfigurát, ahol nem kell védekezned, csak beszélned.

5. Tedd fel a kérdést: mi a következő lépés? Ez az egyetlen kérdés, ami előre visz. Nem a "miért nem?", hanem a "hogyan tovább?" oldja a bénultságot.

5. Záró gondolat

Az elutasítás férfiként nem gyengeséged jele, hanem próbád. Ha megtanulod jól kezelni, akkor nem elnyom – hanem irányba állít. A férfivé válás egyik legfontosabb állomása, hogy miként építkezel abból, amit mások lerombolnának benned.

Fogadd el. Tanulj belőle. És menj tovább. Mert ez a férfi útja.

Bevezetés

Magyarországon évről évre apák ezrei szembesülnek azzal, hogy válás, párkapcsolati konfliktus vagy peres eljárás után kiszorulnak gyermekeik életéből. Bár a törvények formálisan biztosítják a közös szülői felügyelet és a kapcsolattartás jogát, a gyakorlat gyakran mást mutat: hosszan elhúzódó eljárások, egyoldalú döntések, joghézagok, valamint a társadalmi közöny következtében sok apa csak korlátozottan vagy egyáltalán nem láthatja a gyermekét.

Ez a csendes tragédia kevés figyelmet kap, pedig a következményei súlyosak: megtört férfiak, elidegenített gyerekek, kimaradt közös évek, és olyan sebek, melyek egész életre szólnak.

Valódi történetek – valódi küzdelmek

Szalai Zsolt, aki nem azonos a költőként ismert névrokonával, éveken át küzdött azért, hogy kapcsolatban maradhasson kislányával, akit volt párja Romániába vitt. A gyermek elszakítása nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is távolságot hozott. Zsoltnak rendkívül nehéz, szinte kilátástalan helyzetből kellett elindulnia – de végül sikerült elérnie, hogy ma már jogszerűen tarthat kapcsolatot a gyermekével. Az ő példája nemcsak reményt ad, de vissza is igazolja: az apa-gyermek kapcsolat nem kérdés, hanem emberi alapjog.

Medve Laci, aki közösségi médiás videóiban és bejegyzéseiben következetesen képviseli az apák ügyét, szintén azok közé tartozik, akik nem hajlandók beletörődni a rendszer igazságtalanságaiba. Évek óta küzd azért, hogy a férfiak hangja ne maradjon némaságban. Világosan képviseli: az apaság nem választható le a gyerekek életéről anélkül, hogy abban súlyos kárt ne okozna.

Egyesületek és közösségek

Szerencsére ma már több civil szervezet és aktivista is foglalkozik ezzel az égető társadalmi kérdéssel.

Az Apák az Igazságért Egyesület célja, hogy szakmai és érzelmi támogatást nyújtson azoknak az apáknak, akik jogi vagy társadalmi akadályok miatt nem tudják tartani a kapcsolatot gyermekükkel. Az egyesület rendszeres konzultációkat, csoportos beszélgetéseket és közös fellépéseket is szervez.

A Valós Gyermekérdek egy nyilvános Facebook-csoportként indult, mára azonban önálló weboldallal is rendelkező közösséggé vált (valosgyermekerdek.hu). Folyamatosan frissülő, szakmailag megalapozott tartalmaival kiemelkedik a témában. A csoport és az oldal szexizmustól és pártpolitikától mentes hangvételű, valóban a gyermekek érdekeit helyezi középpontba – miközben támogatást és párbeszédet kínál mindkét szülő számára. Célja nem a harc, hanem az együttműködés elősegítése, a szülői szerepek egyensúlyának megőrzése.

Szemléletváltásra van szükség

A gyermek érdekét sokszor kizárólag az anyai oldal felől értelmezik – holott a tudományos és pszichológiai kutatások régóta bizonyítják, hogy a kiegyensúlyozott fejlődéshez mindkét szülőre szükség van. Az apai jelenlét nem „plusz”, hanem alapelem. Az elidegenítés nemcsak a férfiaknak fáj, hanem azoknak a gyerekeknek is, akik felnőve majd kérdezni akarnak: hol voltál, apa?

A válasz sokszor az lesz: ott voltam. És harcoltam érted.

Záró gondolat

Az apák küzdelme gyermekeikért nem látványos. Nem az utcákon zajlik, hanem a tárgyalótermek csendjében, a lelkek belső frontvonalán.

Mégis hősi.

És megérdemli, hogy végre meghallják.

Dr. Warren Farrell az egyik legismertebb hang azok közül, akik a férfiak társadalmi szerepeit és problémáit vizsgálják – őszintén, tudományosan és együttérzően. Korábban a feminizmus híveként indult, de felismerte: a férfiak felszabadítása ugyanolyan fontos, mint a nőké. Nem azért, hogy egymással versenyezzenek, hanem hogy együtt teljesedjenek ki.

A férfihatalom mítosza

Farrell legismertebb könyvében (The Myth of Male Power) arra világít rá, hogy a férfiak nem a hatalom birtokosai, hanem gyakran „feláldozható” szereplők: harcba küldik őket, elvárják tőlük az eltartást, de érzelmileg kevés figyelmet és elismerést kapnak.

A fiúválság (Boy Crisis)

A mai fiúk elakadnak: gyengébben teljesítenek az iskolában, nagyobb arányban követnek el öngyilkosságot, és sokan nőnek fel apa nélkül. Farrell szerint ez nemcsak személyes tragédia, hanem társadalmi válság is. Megoldás? Tudatosabb apaság, érzelmi támogatás, közösség.

Az apák szerepe

Farrell szerint az apa nem „opció” a családban – hanem alap. Egy szeretettel jelenlévő apa nemcsak irányt mutat, hanem segít az önbizalom, a felelősségtudat és az érzelmi stabilitás kialakításában.

Zárás

Farrell munkája nem a nők ellen, hanem a férfiak mellett szól. A modern férfimozgalom nem dühből, hanem megértésből indul. Nem panaszkodni akar, hanem építeni – férfiakat, kapcsolatokat, közösséget.

Az alábbi mémet egyik barátom küldte. Röviden: a kép kifejezi, hogy míg apa éppen annyit tesz a családért, mint az anya, az ő szolgálata láthatatlan marad a gyerekek előtt. Ők csak az itt és most mindig jelen lévő anyát látják maguk körül.

Különösen ha a munkába utazás idejét is beszámítjuk, az apák sokkal többet vannak házon kívül, mint az anyák. Hajtanak, dolgoznak, hogy az övéik ne szenvedjenek hiányt semmiben. 

Ma már egyre többen otthon is kiveszik a részüket a teendőkből, és ekkor láthatóvá válik az ő szeretetük is: éppúgy a feleségük mint a gyermekeik felé. Jó irány, ha az apa - amennyiben teheti, pl. legalább hétvégén - aktívan részt vesz a családja otthoni életében.

Amúgy a fenti állítás inkább a kisebb gyermekekre igaz: ők még csak abból tudnak kiindulni, ami éppen történik velük. Ha anya pelenkáz, etet, játszik és tanul velük, akkor csak őt hiszik szerető szülőnek, apa inkább afféle tartozék a családhoz. Kamaszok már jobban átlátják ezt, a felnőttek pedig teljesen, de akkor már késő. Ha apa mindig távol volt érzelmileg, ekkor már ritkán tud érdemben közeledni.

Sok múlik az anyán - ő hogyan irányítja a gyerek figyelmét, és az anya kifejezi-e nagyrabecsülését az apa felé a gyerek előtt? Jelezheti, hogy az apa áldozata éppen olyan fontos a családnak, mint az övé.

 Szerinted hogyan lehetne jobban bevonódni apaként a család életébe? Írd meg kommentben!

Férfinek lenni ma nem ugyanaz, mint húsz vagy ötven éve volt. Se nem könnyebb, se nem nehezebb — csak más. Túl sokan mondják meg, milyennek kéne lennünk, és egyre kevesebb férfi tudja, hogyan szeretne valóban élni.

Legyél erős, de ne legyél agresszív. Védd meg, akit szeretsz, de ne légy birtokló. Hallgass, de legyél nyitott. Dolgozz sokat, de ne égj ki. Érzelmeket mutass, de ne gyengülj el. Tudjuk, hogy ezek a kettősségek már nem működnek — mégis, sok férfi még ma is ezek között vergődik.

A közösségi média férfiideáljai vagy túlkarikírozott alfák, vagy önironikus, végtelenül elveszett karakterek. A valódi férfialakok, a hús-vér példák, egyre inkább láthatatlanok. Mert a férfiak — sokszor — nem beszélnek. Inkább hallgatnak. Vagy elnémulnak.

De beszélni kéne. Mert a férfiség nem egy sablon. Nem egyenruha. Hanem egy út. És ahány férfi, annyiféle út. A kérdés nem az, hogy elég férfias vagy-e. Hanem az, hogy tudod-e, ki vagy. És hogy mersz-e az lenni.

Én azt tapasztalom: a férfiség 2025-ben belső tartás. Az a képesség, hogy kiállok magamért és másokért. Hogy figyelek. Hogy vállalom, amit érzek, és dolgozom magamon, akkor is, ha senki nem látja.

Tartás az, hogy nem kell mindig nyernem, de nem is omlok össze a veszteségtől. Hogy tudok nemet mondani, de ha kell, bocsánatot is tudok kérni. Hogy van gerincem — de nem feszülten merev, hanem élő.

Sokan keresik a mintát, a kézikönyvet, a választ. De lehet, hogy a kérdés fontosabb: te milyen férfi akarsz lenni?

Nálad hogyan jelenik meg a férfilét 2025-ben? Miben érzed magad biztosnak — és miben bizonytalannak? Írd meg, ha van kedved. Beszéljünk róla: férfiak egymás közt.

Nem zríkálni szeretném a szebbik nemet. Sőt - őszinte leszek. Ez egy szubjektív poszt lesz. Nincsen tudományos kutatás a birtokomban. Csak őszinte baráti beszélgetések sora, nőket is beleértve. Személyes tapasztalatok. Szóval lehet ütköztetni a véleménybuborékomat másokéval. Hajrá!

Egy keresztény imakörben került először szóba: a nők többet panaszkodnak. Amúgy ez ott abszolút igaz volt: a jelenlévő nők a tapasztalataikat részletesen az érzelmeket is kibeszélve osztották meg a többiekkel. Totál értem: megkönnyebbülés és felszabadulás forrása az ilyen élmény és tett. Ha férfiak teszik, nekik is az, jó átrágni elfogadó közegben, hogy mi is éri egy nem mindig emberbarát világban az embert. 

Viszont mi, férfiak - véltük - másképp vagyunk kondicionálva. Megoldóknak kell lennünk. Nem terhelhetjük másokra a problémáinkat és nem venné jól ki magát, - önmagunk előtt sem - ha gyengének, rászorulónak mutatkoznánk. 

A nőknél más. Jobban elfogadjuk és ők is maguktól, hogy segítséget kérjenek, hogy szavak nélkül is másokra szoruljanak. A valós igény bennünk, férfiakban is megvan. Egészség terén, mentálisan, érzelmileg, de nehezen szabadul fel. 

Ugyanis ha felszabadul, akkor megváltozik a karakterünk, és ezt nem csak önmagunk előtt nehéz felvállalni. Sok nő, ha megérzi, hogy az addig erős vállat nekik kell megtámasztani - elmenekül. Lélekben mindenképpen. Ha nem tud felnézni a férfira, nem erőforrást lát benne - menekül. Ez nemegyszer egy szomorú tapasztalata a férfiaknak. A nő nyit kifelé - és a család egysége, biztonsága megszűnik. 

Persze nem minden nő ilyen.

Csak a java. 

Nekem a Boomer szó tiszteletet jelent, amire apám tanított meg. Áldozatkészséget, amit otthon láttam, nagylelkűséget és a nők tiszteletét, amire gyermekkorom filmjei tanítottak meg. Sajnos a nők gondjainak figyelmen kívül hagyását is, tény, hogy édesanyám kapott olyan születésnapi ajándékot, ami nem róla, pusztán a családban betöltött szerepéről szólt; de mégis büszke vagyok arra a példára, amit édesapámtól, vagy nagypapámtól láttam. Innen indul a véleményem a Hunyadiról.

VÉGRE! Végre megint láthatok férfias férfiakat és nőies nőket a képernyőn. Akik ráadásul jól-rosszul, de tudnak együttműködni egymással. Láttam "toxikus" férfiasságot (micsoda elnevezés, te jó Isten!) viszont a nők ábrázolása változott gyermekkorom filmjeihez képest. Nem biztos, hogy itt és most sokat, de észrevehetően igen.

Kezdjük velük, a nőkkel, a kér legfontosabb szereplővel: Szilágyi Erzsébettel és Brankovics Marával. Én komolyan meglepődtem, mikor az első részben Szilágyi a harcban egy női parancsnoknál jelentkezik harcolni. Ezt a fajta teljesen értelmetlennek érzett vetélkedést a férfiakkal nem igazán értem. Egy nő mit akar csatázni? Jó, ma egy ravaszt kell meghúzni a fegyver markolata előtt, de a középkorban ez nem így volt. 

A legelső Sziget fesztiválon, közvetlenül a leszerelésem után, volt alkalmam forgatni talán öt percig egy római kardot (utánzatot, de a súlya ugyanaz volt.) Ők rövid kardokat használtak. Nem hosszú, vagy kétkezes kardokat. Másnap izomlázam volt az alkaromban, amivel forgattam a fegyvert. Pedig én férfi vagyok, a felső testem háromszor erősebb egy nőénél. A középkorban ezeket az eszközöket akár álló nap használni kellett. Hány nő van, aki képes erre? Komolytalan ötletnek tartom, hogy nők harcoltak volna akkoriban csatákban. Más módokon részt vehettek - erre jó példa Eger hős asszonyai, de ők szurkot öntöttek, lángoló szalmát, forró levest... ezt meg tudták tenni. Hihető. De több kilós kardokkal, lándzsákkal küzdeni - ugyan már! Nem szégyen ilyen dolgokban elmaradni a férfiak mögött, mi sem vagyunk mindenben jobbak a nőknél. Pl. szülni sosem fogunk. De más példákat is hozhatnék, amiben elmaradunk mögöttük, viszont nem fogok. Ez egy férfipárti oldal.

Brankovics Mara története egészen más. Ő nem a fizikai erejével, - bár később már Szilágyi sem annyira azzal - hanem eszével, szívósságával és leleményével ér el sikereket - meg persze a bátorságával. Igazi nő. Átérezhető, mikor hosszú évek után visszatér Magyarországra, milyen megfáradt a lelke a sok lelki teher és csalódás miatt. Erről itt többet nem, érdemes megnézni a sorozatot.

A férfiak, főleg Hunyadi alakja: hihető volt, átélhető volt és külön gratuláció Cilei Ulrikot alakító színésznek, iszonyat jól hozta a lelketlen konspirálót, aki azért őszintén siratja halva született gyermekeit. Kádár L. Gellért meg a tetterős, kockáztatni hajlandó, (és a nagyon jó (felső) testű) férfi alakját hihetően hozta. Olyan jó volt végre ilyent látni, a bűntudatos Terminátor (legutolsó Terminátor film), a női ruhákba öltöző férfiak (bármely Netflix sorozat, vagy képmutatónak és hazugnak ábrázolt katonaság (Szex edukáció c sorozat, igen, Netflix sorozat) után. Ahol a homokosok mindig jók, szeretetteljesek (annyira életszerű ez az egysíkú, lapos ábrázolás, el nem mondhatom), a fehér férfiak meg - egyszerűen csak gonoszok. Na, itt nem így volt. 

Tetszett a nők sebezhetőségének és finoman és folyamatosan érezhető kiszolgáltatottságának bemutatása. Ennyi feminizmust az én antifeminista lelkem is elviselt. Jó látni és átélni, hogy a sebek, amiket a bántalmazó férfiak tudnak ejteni a nők lelkén, azok tényleg fájnak nekik. Ez sokkal jobban megindított pl. engem, hogy jóakarattal és figyelemmel közeledjek feléjük, mint akárhány sértődött feminista kirohanás és felelősségre vonás. Megmutatták, általánosító férfi vádlás nélkül, hogy milyen az, amikor akár egy erős nőt (Brankovics Marát) megerőszakol és meggyötör egy férfi. Miképpen viseli ezt - engem nagyon megkapott, soha nem akarok ilyet tenni egyetlen nővel sem. Eddig sem akartam, de ezt eddig is jól gondoltam - erősített meg a film. 

Azt is jó valahol átélni, hogy így vagy úgy, de fontos részei vagyunk a nők életének. (Hogyan lehet kapcsolódni pl. egy olyan nőhöz, akinek a képernyővédője ez a mondat: Annyira kell a nőnek férfi, mint a halnak bicikli. Most komolyan...) Megtisztelő és felelősségérzetet keltő élmény átélni, hogy nem így van, hogy számítunk és számítanak a tetteink. Ide tartozik, amikor Zsigmond magyar király lánya a lengyel-magyar király karjaiban igaz szeretettel találkozik, és kinyílik, talán először meg tud bízni egy férfiban, és egyben rá meri bízni magát. Még az ármánykodókat is otthagyja akik közé korábban tartozott. Köszönöm ezt az élményt a forgatókönyv íróknak, a rendezőknek és a színészeknek. Megint csak egy szép példája annak, hogy milyen pozitív hatással lehetünk mi, férfiak a körülöttünk lévő nők életére, ha szeretettel közeledünk feléjük. Köszönöm szépen.

Végül pár sor az utolsó részről, a Nándorfehérvári győzelemről. Amikor Sanyi bácsi, a történelem tanárunk tanította nekünk, egy egész órát rászánt. A folyót elzáró hajósor megsemmisítése, a törököt mélybe rántó vitéz története, amikor Kapisztrán csapata elfoglalta a törökök ágyúit... Sanyi bácsi egyéniség volt és tudott előadni. Azt is ő mondta, hogy őt ne szeressék. Inkább irigyeljék. Máig nem feledtem el - nem értek vele egyet, de eredeti szöveg.

Nem akarok én embert ölni, még csak megsebesíteni sem, de a vitézség az vitézség az én szememben is. Férfias és vonzó. Tisztelet a hősöknek, akik megtették amit kívánt a haza, és hála azoknak, akik ezt életre keltették.

A főbb szerepekben: 

• Kádár L. Gellért. Hunyadi János.
• Rujder Vivien. Szilágyi Erzsébet.
• Törőcsik Franciska. Brankovics Mara.
• Mátray László Szilágyi Mihály.
• Fekete Ernő Cillei Ulrik.
• Csémy Balázs. Vitéz János.
• Medveczky Balázs. Újlaki Miklós.
• Murathan Muslu. II. Murád.