A Dying Light játékokat már nagyon régóta követem és játszom. Így aztán nem volt véletlen, hogy a második játék megjelenése napján az elsők között voltam aki megvette a game-et. Számomra hatalmas nyomot és élményt hagyott az első játék, így először reméltem a második sem okoz nekem csalódást.
Jelenleg több mint 200 órám és nagyon sok tapasztalatom és tudásom van belőlük.



A legkedvencebb tevékenységem az kétségkívűl a mozgékonyság, hogy bárhová eljuthatok másodpercek alatt – legyen az egy fal, vagy egy nagy horda vagy egy mutáns amin át jutni kell vagy megkerülni.
Imádtam és még mindig imádom kombinálni a különféle mozdulatokat mindenféle helyzetben: a map – okat fejből vágom, hogy mi hol van, mire, hogyan kell odafigyelni, stb.
Emlékszem, hogy órákig lekötött egy-egy main story küldetés vagy mellék is.
Egyszerűen hallani Kyle Crane hangját, ahogy odab@sz mindenkinek és tudja mindenki:
Vele nem lehet szarozni…

Még az is nagyon megmaradt bennem amikor csak pár órára leültem egy nehéz nap után és nyomtam kicsit kikapcsolódás gyanánt, és megkell mondjam, hogy kiváló unaloműző. Mindig volt mit csinálni!



Számtalanszor végig vittem az első Dying Light-ot és mindig azon voltam, hogy jobb és jobb legyek. Ez sikerült is, de még ma is elcsodálkozom, hogy mennyi minden kis elrejtett dolog van a játékban, és ezek sokszor meglepnek és lenyűgöznek.
Imádom a fegyvereket, a saját fegyvereket, a DLC fegyvereit.. minden újdonságot!
Az event-eket is nagyon eltalálják mindig, ez most leginkább a két évvel ezelőtti játékról igaz, de a tíz évvel ezelőttit sem felejtik el. Ez pedig egy nagyon becsülendő dolog a mai videójátékiparban!

Barátokkal, ismerősökkel vagy még akár vadigenekkel is lehet nyomni. Mindig van ember!
Ez egy GOAT és OG game sorozat! Nemsokára jön egy újabb „kigészítő” ami az első játék főhősének késői éveit mutatja be bosszú formájában, de itt nincs helye spoilernek, inkább játszd ki a game-t! (Nagyon sokszor leárazzák.)



Visszatérve a kedvenc tevékenységemre: a videójáték sorozat második játékában kibővítették a mozgékonyság tárházát. Behozták a „Paraglider” – ejtőernyő és a dinamikusabb „Grapling hook” –ot ami kicsit lassította, ugyanakkor dinamikusabbá tette az egész parkour-t! Erre példa az első majd a második játékban is az egyik main story quest, ahol egy hatalmas antennát kell megmászni, közben zene és hangulat. Egyszerűen annyira valósnak érződik, mintha tényleg éreznéd, hogy ott vagy, és te mászod meg a több tíz vagy akár több száz méteres tornyot!

A másik lényegesebb változás az a dialógusoknál a döntéshozatal, hogy azt válaszolod amit TE gondolsz, és nem egy előre meghatározott script-et mond el Kyle vagy Aiden.
Szóval a lényeg: ez egy valósághű-apokaliptikus-túlélő-parkour-mélynyomot-hagyó videójáték összesség, ami számomra, de világszerte is nagyon híres és milliókat érintett és érint meg még mindig!

Nem régiben jelent meg dr Jordan Peterson új könyve magyarul: "Mi, akik Istennel birkózunk". A szerző valószínűleg azokra az embertársaira gondol, akik élik az életüket, tudva, vagy tudattalanul, de felelősséget vállalnak érte, és megküzdenek nap mint nap a sorsukkal, igyekezve beteljesíteni azt. (XXI. század kiadó adta ki a kötetet.)

Úgy tűnik, a világhírű szerző a hit és a hívő fogalmát igyekszik a legtágabbra növelni, és mindenkit belé foglalni, aki röviden szólva: emberként él. Vagy inkább: Emberként. 

Aki szembenéz önmagával, a sorsával, a napi kihívásokkal, és hajlandó A .- ból B felé tartani, aki belső, lelki horizontján befogadja, élteti és követi az ott megjelenő legjobb hívást, gondolatot, az hisz, az Isten tanítványa - ha jól értettem dr Peterson gondolatait.

Énnekem ez a terminológia nagyon tetszik. Vallásos hitem van, hiszek Jézusban, olvasom a Bibliát, de hiszem, hogy sok, rengeteg olyan ember él a Földön, aki a  petersoni kategória szerint nekem tul. képpen hittestvérem. Van erre egy nagyon jó katolikus kifejezés: anoním (névtelen) keresztény. Akik majd szintén megállhatnak az Úr előtt az utolsó ítéletkor. Akik majd szintén hallhatják Jézustól: "Jól van, jó és hű szolgám, ... menj be urad örömébe." 

Maga a könyv néhány bibilai történeten keresztül világítja meg, mi kell ahhoz, hogy Emberként, a nehézségek között is kiteljesedve élhessünk.

Nem témája a könyv további tartalma ennek a bejegyzésnek, de elképzelhető, hogy visszatérünk még rá. Izgalmas és felemelő olvasmány, ami a doktor kezéből kikerült. Inspirál és erőt ad élni. Úgy igazán, mélyen.

A politika korrupt. Ebben Magyarországon a legtöbb ember egyetért. Nem csak hazánkban az, véljük, de én most a hazai hírportálokkal foglalkozom: tőlük informálódom a korrupcióról. Elsősorban a hazairól.

Fenti kép a Zsúrpubiról való.

Már a kereső első találatai után körvonalazódik, hogy a balos sajtó (444.hu, 24.hu, Index, Telex, HVG) inkább a itthoni korrupcióval foglalkozik, a Fidesz kormány bűneivel, míg a jobboldali sajtó az EU-s, és más külföldi korrupcióval is. Utóbbiban vegyesen fordul elő a hazai ellenzék és a külföld korrupciója (számon kérően), illetve a Fidesz kormány védelmében a balos állítások kritizálása.

Az tény: hosszú évek óta nagy igyekezettel próbálja (szerintem sikeresen) a balos média ráégetni a jobboldalra a mutyizást. Még Fidesz szavazók is viszonylag gyakran (kutatások szerint legalább 30% - ban) elismerik, hogy saját pártjuk nem tisztakezű. 

Engem azért elgondolkodtat az az eset, amikor az ellenzéki irányítás alatt lévő Budapesti Önkormányzat a budapesti városházát akarta eladni - és vélhetően a kirobbant botrány miatt nem tette ezt meg. A jobboldali média leplezte le a vélhető mutyit és mutatta meg, hogy a pénzt a baloldalon is szeretik. 

Mostanában jelent meg a Youtube - on a "Dinasztia" című dokumentum film, amely Fidesz, illetve Orbán Viktor közeli személyek látványos meggazdagodását elemzi és mutatja be. El is hangzik a filmben, hogy sokan vesztenek ezzel keveset, és kevesek nyernek nagyot. 

Mmmm, akkor ha a politikai céljaival egyetértek a kormánynak, tul. képp. nem is kerül nekem olyan sokba az ő nem annyira tiszta, de vélhetően szükséges plusz finanszírozása? Hogy megy saját zsebbe is bőven? Ha nekem van elég, nem zavar a másik ember jóléte. Néha még akkor sem, ha nekem nincs elég. (Iszonyat pénzéhesek vagyunk úgy általában.) 

Ideszúrom a saját véleményem (bevallom lelkes jobboldali vagyok, bár jelenleg nem Fidesz szavazó): a film szerintem nagyon is épít az átlagember irigységére, ami, ha pénzről van szó, nagyon könnyen felkelthető. Bőven láthatjuk azt a luxust, ami az Orbán családot körbeveszi és ami bizonyos vállalkozásaikat is jellemzi. (Pl. bizonyos minőségi hotelek birtoklása Budapesten.) 

Ezenkívül azt is gondolom, hogy a vezetőink pénzszeretetével - bármelyik oldalról is jöjjenek - valamennyire ki kell, béküljünk, mert egyelőre ez egy kiirthatatlan vitiumnak, rossz beidegződésnek, dédelgetett emberi bűnnek tűnik. Kell vele harcolni, de tudomásul kell venni, hogy ez a fajta tisztaság még hiányzik belőlü(n)k. Nem venném biztosra, hogy olyan lehetőségek közt, amivel vezetőink néznek szembe, kellően biztosítva magunk a lebukás ellen, meg tudnánk állni a próbák sorozatát.

Még két személyes gondolat: a politikához pénz kell. Biztosra veszem, és a cikkek tanúsága szerint nem csak én, hogy a személyes vagyon egy része a politika finanszírozására megy el. Márpedig ennek a politikának köszönhetem, hogy az illegális migránsok a határon kívül vannak, a családok anyagilag támogatva, az én fizetésem nőtt, anyám nyugdíja nőtt, a rezsim alacsony, az LMBTQ beteg ideológiája távol a gyermekeinktől, illetve szülői döntés kell hozzá, hogy a közelükbe juthasson. És a magyar politika a szomszédos háború kapcsán mindig is béke párti volt. Azért én ezeket nem bánom!

A másik személyes gondolat, hogy örülök neki, hogy olyan médiát támogatnak ezek az "oligarchák" mint a Hír tv. Biztos vagyok benne, hogy elfogult a tv, de ezt be is vallja. Szemben a balos médiumokkal, amelyek a kormánytól való függetlenségüket a minden oldaltól való függetlenségnek hazudják. Holott sokszor, vagyis inkább mindig, kimutatható az anyagi függés valamelyik külföldi balos személytől (Sorosék) intézménytől (EU szervei, vagy az amerikai demokraták.) Akkor ők hol függetlenek?

Ráadásul Popper Péterrel együtt vallom (nagyjából), hogy a lopás, ha olyantól veszünk el, akinek tulajdonképpen nem is hiányzik, annyi van, akkor az nem bűn. Szerintem mondjuk az, de a leírtak jelentős enyhítő körülménynek számítanak a szememben. 

Végszó: a mutyi, a mások pénzének lenyúlása olyan mélyen bennünk van, hogy egyelőre ábránd a teljesen tiszta kezű ember(!) nemhogy a közpénzek fölött döntő politikus. Lesz egyszer ilyen, (évezredek múlva?) érdemes ez ellen (is) küzdeni, de pl. a lopás (mert ez az) sokkal több ember felháborodását váltja ki, és mélyebben, mint pl. a magukat megvédeni nem tudók legyilkolása. Értsd: az abortusz. Egyébként ez is egy jó téma nekünk, férfiaknak. Ugyanis, ha az apa vállalja, a legtöbb gyerek megszületik. 

De erről majd máskor.

Kutatások is igazolják azt, amit a saját józan eszünkre hallgatva is beláthatunk: a barátságok nagyon fontosak az életünkben. Fontos elemét alkotják a subcortiv hálónak, (az a segítő háló, mely a jóbarátoktól a orvosig és lelkészig mindenkit magába foglal, aki segíthet) mely megtart minket, amikor nagy a baj. 

Nem mindenki alkalmas jó barátnak. Maga a barátkozás azzal kezdődik, hogy kiszűrjük azokat, akiket nem engedünk magunkhoz közel. Fontos eleme a közös érdeklődés, illetve a hasonló értékeken való osztozás. Persze nem kell - nem is lehet - mindennel egyetérteni, inkább a különbözőségeknek és az egyezéseknek egyfajta egészséges elegye jellemzi az igazi barátokat.

Fontosságát jellemzi az a tény is, hogy híres filozófusokat, írókat is megihletett, mint Immanuel Kantot, vagy Friedrich Nietzsche -t, illetve Hamvas Bélát.

Alapvető emberi értéknek írják le, és olyasminek, mint ami a kölcsönös bizalom, megnyílás és áldozathozatal révén alakul ki és fejlődik.

Nem minden pillanata örömteli, mivel teljes mértékben felelősséget kell érte vállalnia mindkét félnek. Ápolni kell, különben gyengül - bár vannak barátságok, különösen férfiak között (a néphit szerint) melyek évtizedes szünet után onnan folytatódnak, ahol anno félbemaradtak.
Szintén elterjedt közvélekedés, hogy a férfiak barátságai tartósabbak, míg a nőkéi intimebbek. 

Érdekes tény - kutatások derítettek fényt erre -, hogy férfi-nő barátságban általában a férfiak nyílnak meg jobban, és ha szex is társul hozzá, ezt a férfiak könyvelik el pozitívabban. A nők inkább inkább egyfajta "a barátság ára" - ként gondolnak erre.

Amikor szingliként élünk, a barátságok felértékelődnek az életünkben, mivel segítenek a magány érzésével szemben, és a hasznosság és értékesség tudatát adják nekünk.

Mostanában jobban felértékelődött a férfiak közötti mélyebb, intimebb barátság élménye, az un. "bromance". Az ebben osztozó férfiak testileg is intimebben élik meg barátságukat, bár homoszexualitás nélkül. Pl. kézenfogva sétálnak az utcán, megölelik egymást, arcon csókolják egymást, egy ágyban alusznak és érzelmileg is sokkal bensőségesebben viszonyulnak egymáshoz. Felvállalják egymás előtt a sebezhetőségüket, hibáikat, mernek bocsánatot kérni, és egész bensőségesen beszélgetnek az érzéseikről és élményeikről.

Bizonyos teóriák szerint ez a bromance azért is került előtérbe sok férfinál, mivel a két nem tagjai a közéleti és médiabeli kommunikáció miatt elhidegültek egymástól, és amit nem kapnak meg a férfiak a nőktől, valahogyan próbálják megkapni a férfi barátaiktól, bár szex esetén ha hetero barátokról van szó, pl. pornó videók megosztásáról van "csak" szó.

A téma gazdag, lesz még szó a blogon róla, kimeríteni egy ilyen poszt nem alkalmas rá. Folyt. köv.

Még néhány érdekesség a témáról, nagyon röviden. 

Nagyon röviden foglalom össze, miért is indult ez a blog és az új Youtube csatornánk. Beszélni szeretnénk a férfiakat érdeklő témákról. Sport, politika, hobbi, és nők. Intimitás, család, barátságok és közélet. Sebek és gyógymódok: testi - lelki egészség.

Van mondanivalónk és tudunk újat mutatni.

Zoli és Ádám