Az ember néha különös álmokat kap – nem véletlenül, hanem talán azért, hogy rávilágítson valamire, amit ébren nehéz meglátni. Nemrég egy ilyen álomban találkoztam Varga Judittal, Magyarország volt igazságügyi miniszterével. Nem a parlamentben, nem a médiában – hanem egy menzán. Egyszerű helyszín, hétköznapi jelenet. Én épp a tálcákat szedtem össze, ez volt a munkám. Ő pedig odajött, és elkezdett segíteni.

Nem tudom, miért tette. Nem is ez volt a fontos, hanem ahogyan tette. Jelen volt. Figyelt. Beszélgetett velem. Emberként nézett rám – nem „feminista lencsén”, nem politikusként, hanem egyszerűen, emberien. Ez a figyelem, ez az őszinte jelenlét olyan erőt adott, amit ritkán tapasztalunk férfiként ebben a világban. Szárnyakat adott.

A beszélgetésünk során azt mondtam neki: „Te egy normális nő vagy.” Olyasvalaki, aki nem akar férfi lenni, nem akar mindenáron uralkodni, hanem képes együttműködni a férfiakkal. Nem gyengén, nem háttérbe húzódva – hanem értelmesen, partnerként. Elmosolyodott. És megígérte, hogy ha szeretném, a beszélgetésünket megoszthatom interjúként a blogomon. Mintha azt mondta volna: a párbeszédnek van helye.

Felébredve sokáig csendben feküdtem. És azt éreztem: ez az álom valami nagyon fontos dologra mutat rá.

Mire vágyik ma egy férfi?

Nem hatalomra. Nem rajongásra. És nem is arra, hogy végre valaki „megmentse”. Arra vágyik, hogy értsék. Hogy lássák. Hogy ne ellenségként, ne „elnyomóként”, hanem emberként közeledjenek hozzá. És hogy a női figyelem ne támadó vagy kritikus, hanem elfogadó és jelenlévő legyen.

Amikor egy nő nem versenyezni akar a férfival, hanem együtt épít vele valamit – az nem „gyengeség”, hanem mélység. Amikor egy férfi nem elbújik a világ elől, hanem szolgál – akár csak tálcákat gyűjtve –, és ezért tiszteletet kap, az nem „alárendeltség”, hanem tartás.

Ez az álom számomra arról szólt, hogy létezik az a férfi-női szövetség, amit nem reklámoznak, nem harsognak, de ami elkezdi újraépíteni a világot. Nem a régi nemi szerepek visszahozásáról van szó – hanem a valódi tisztelet helyreállításáról.

Egy férfimozgalom, ami nem harcol, hanem kapcsolódik

A „Férfiak egymás között” közösséget nem azért hoztuk létre, hogy panaszkodjunk vagy vádaskodjunk. Hanem hogy új nyelvet találjunk a férfiasságról – és új kapcsolatokat azokkal a nőkkel is, akik nem akarnak fegyverként tekinteni ránk.

Ez az álom megerősített abban, hogy van értelme a munkánknak. Mert vannak nők, akik megértenek. Mert vannak férfiak, akik nem adják fel. És mert van közös jövő – ha megtanulunk újra beszélni egymással.

Ha veled is történt már hasonló – akár álomban, akár az életben – oszd meg kommentben. Ez a közösség erről szól: nem vagy egyedül, testvér.

A modern férfit gyakran két tűz közé szorítja a világ: ha beszél az érzéseiről, „sírósnak” tartják. Ha nem beszél, akkor „elérhetetlennek” vagy „toxikusnak”. Közben a férfi csak próbálja élni az életét – csendben. Túlélni. Támogatni. Építeni. Kibírni.

De vajon mit jelent az, ha egy férfi hallgat? Gyengeség? Vagy valami sokkal mélyebb dolog?

Gyerekkorunkban azt tanították: „A fiúk nem sírnak.” Hogy férfiként bírni kell. Nem panaszkodni, nem omladozni. Csak tenni a dolgunkat. És igen: van ennek egy szép, vállalható oldala. Az erő nem mindig hangos. A nyugodt jelenlét, a visszafogott figyelem, az állhatatosság sokszor többet jelent, mint bármilyen szó.

De közben... hol a férfi fájdalom helye?

Hol beszélheti ki az, aki soha nem akar terhére lenni másoknak?

Hol kérhet segítséget az, akinek mindig ő az erős?

Ez a kettősség mára már sok férfit őrlő ellentmondásba taszított. A társadalom egyre több figyelmet fordít a lelki egészségre – de a férfiakat gyakran elfelejti bevonni. És ha meg is próbálják, sokszor úgy teszik, mintha a férfiasságot meg kellene javítani, ki kellene nevelni, „érzékenyíteni” kéne. Ahelyett, hogy azt mondanák: a férfi csend érték lehet – ha figyelem, testvériség és tudatosság társul hozzá.

Mert hallgatni is lehet bölcsen.

A férfi, aki nem beszél minden fájdalmáról, nem biztos, hogy elfojt. Lehet, hogy csak figyel. Dolgozik. Emészt. A férfi, aki egyedül marad a terhével, lehet, hogy nem gyenge – hanem csak még nem talált olyan férfikört, ahol biztonságban megnyílhat.

Ezért kell közösséget építenünk.

Nem azért, hogy elmondjunk mindent – hanem hogy ne maradjunk teljesen egyedül. Mert vannak idők, amikor elég csak az, ha valaki csendben mellénk ül. Mint egy tábortűznél. Nem kérdez, nem nyomul – csak ott van. Ez a fajta férfierő nem harsány, nem divatos – de valódi.

A modern férfi lehet erős és érzékeny egyszerre.

Nem kell feladnunk a férfiasságunkat ahhoz, hogy gyógyuljunk. És nem kell megtagadnunk a fájdalmainkat ahhoz, hogy megőrizzük a tartásunkat. A hallgatás lehet fal – de lehet szentély is. Attól függ, mi van mögötte.

A modern férfi akkor emelkedik fel, amikor megtanulja: nem az dönti el az értékét, hogy hány szót mond ki – hanem az, hogy mikor, hogyan, és kinek.

A hallgatás tehát lehet gyengeség is – ha félelemből fakad. De lehet erő is – ha belső tartásból születik.

Néha csendben kell maradnunk. Néha meg kell szólalnunk.

A bölcs férfi tudja: mindkettőnek megvan az ideje.

Elliott Hulse, a testépítőből lett férfiasság-guru, edző és YouTube-sztár a Make Men Strong Again című könyvében nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy visszavezesse a modern férfit önmaga középpontjába – a fizikai, szellemi és spirituális erő hármasába. A könyv nemcsak személyes manifesztum, hanem kiáltvány is: egy világban, ahol a férfiszerepek összezavarodtak, sőt, sokszor elutasítás tárgyává váltak, Hulse egyértelmű üzenetet küld – az erő nem toxikus, hanem szent.

A férfierő újrafelfedezése

A könyv címe (Make Men Strong Again) nyílt utalás a Trump-féle „Make America Great Again” szlogenjére – provokatív, nosztalgikus és egyértelműen hagyományőrző. Hulse szerint a modern világ férfiai elgyengültek – nemcsak fizikailag, hanem lelkileg és erkölcsileg is. A könyv fő állítása, hogy az erő nem pusztán fizikai képesség, hanem egy életfilozófia: felelősségvállalás, határozottság, önfegyelem, vezetés, hit és lojalitás elegye.

Hulse nem akadémiai nyelven ír, hanem harci kiáltványként, szenvedélyesen és sokszor vitriolosan. Kritikája a modern liberális társadalommal, a feminista mozgalmakkal és a férfiakat „szégyenérzettel fegyelmező” közbeszéddel szemben rendkívül éles. Ugyanakkor pozitív alternatívát is kínál: az ő olvasatában a férfi útja a hagyományhoz, a fegyelemhez, a test és lélek megedzéséhez vezet.

A négy férfitípus és a beavatás

A könyv egyik legerősebb része a négy férfitípus (King, Warrior, Magician, Lover) rendszerének újraértelmezése. Hulse ezt a jungi archetípusokra és Robert Moore – Douglas Gillette klasszikusára (King, Warrior, Magician, Lover) építi, de saját szavaival tölti meg. Szerinte a modern férfiak gyakran elakadnak egyik vagy másik típusnál – például a „szenvedélyes szerető” típusnál, aki minden energiáját a nők lenyűgözésére fordítja, miközben a Király archetípusa (vezetői felelősség, rendalkotás) teljesen kifejletlen marad.

Egy másik kulcsmotívum Hulse szerint a beavatás hiánya. A modern társadalmakból kivesztek a férfivá érés tradicionális rítusai – a kihívások, próbák, a természethez vagy közösséghez kötött átmeneti rítusok. Ahelyett, hogy fiatal férfiak egy erőpróba során elhagynák gyermeki énjüket, ma felnőtt testű, de éretlen, sodródó férfiak ezrei nőnek fel apák és mentorok nélkül. Hulse erre konkrét választ is kínál: teremts beavatást magadnak – fizikai kihívásokkal, felelősségvállalással, önfegyelemmel, spirituális ébredéssel.

Az atyaság, hit és tradíció visszahívása

A könyv egyik legvitatottabb, ugyanakkor legmélyebb része az atyaság és a spiritualitás témája. Hulse egyértelműen keresztény alapokon áll – a férfi feladata szerinte nemcsak családfenntartóként és vezetőként áll, hanem papként is a saját otthonában. Az atya nemcsak kenyérkereső, hanem iránytű: morális példamutató, határkijelölő, a gyerekek és a feleség spirituális vezetője.

Ez a megközelítés természetesen ellentétes a modern, egalitárius párkapcsolati és családmodell sok elemével, de Hulse vállalja az ütközést. Szerinte az erős férfi nem bántja, hanem védelmezi és emeli a nőket – de nem kér elnézést azért, hogy férfi. Ez egyaránt jelent hierarchiát, felelősséget és áldozatvállalást.

Külön hangsúlyt kap a hit szerepe. Hulse a férfi spiritualitást nem puha misztikában, hanem harcos vallásosságban látja: a férfi hite legyen cselekvő, legyen példamutató, legyen sziklaszilárd. A könyv több ponton idéz a Bibliából, klasszikus katolikus tanításokból, de ezeket inkább motivációs, mint dogmatikus módon használja.

Kritika és kérdőjelek

A Make Men Strong Again olvasása során a kritikus szem is dolgozik. Egyes olvasók számára Hulse retorikája túlzottan autoriternek, sőt dogmatikusnak tűnhet. Női olvasók (és sok érzékenyebb férfiolvasó is) sértőnek érezhetik a stílust – Hulse nem válogatja meg mindig a szavait, és sokszor túlegyszerűsített világképet tár elénk: mintha minden baj oka a modernitás, a baloldal, vagy épp a feminizmus lenne.

Ugyanakkor nem lehet elvitatni, hogy a könyv lényege nem az intellektuális árnyaltság, hanem az erő felébresztése. A célközönsége elsősorban fiatal férfiak, akik elakadtak az életükben – és egy világos, célratörő, szenvedélyes hangot keresnek. Hulse ezt megadja nekik.

Talán ez a könyv legfontosabb értéke: mozgósít, elindít, ösztönöz. Aki túl van az első harag- vagy vitakörön, az észreveheti a mélyebb szándékot: Hulse nem akar elnyomni, hanem ébreszteni. Szerinte a férfiasság nem az elnyomás, hanem a felemelés útja – de ehhez először saját erőnket kell újra felfedezni.

Záró gondolatok

A Make Men Strong Again nem a kényelmet szolgálja, hanem a kihívást. Ez egy modern kori férfikiáltvány, amely mindenkit megszólít, aki valaha is érezte már, hogy a világa nem ad választ az identitás, az irány vagy az erő kérdésére. Hulse válasza nem tökéletes, nem is mindig barátságos – de őszinte, szenvedélyes és elszánt.

A férfimozgalom résztvevői számára ez a könyv egy fontos mérföldkő: nem intellektuális vitairat, hanem cselekvésre hívás. Edzés, fegyelem, hit, atyaság, hagyomány – ezekre építkezik, és ezekre buzdít. Nem mindenkinek szól – de akiknek igen, azok számára megrendítő erővel hathat.

A mai világban a férfiak számos irányból érkező elvárással néznek szembe: legyenek sikeresek, érzékenyek, erősek, gondoskodók, humorosak, stílusosak, de ne legyenek „túl” semmilyen értelemben. Ebben a nyomás alatt álló, gyakran kaotikus közegben egyre többen teszik fel a kérdést: hogyan lehet a modern férfinak belső stabilitást teremteni és megtartani?

1. Az önismeret az alap

A belső stabilitás nem kívülről jön. Nem a pozíció, nem a bankszámla-egyenleg vagy a társadalmi elismertség biztosítja, hanem az, amit a férfi önmagáról tud. A stabilitás alapja az önismeret: hogy tisztában vagyunk az értékeinkkel, határainkkal, erősségeinkkel és sebezhetőségünkkel. A modern férfi nem attól erős, hogy legyőzhetetlennek mutatja magát, hanem attól, hogy felismeri a saját működését – és képes azon dolgozni.

2. Belső rend kialakítása

A stabil férfi élete nem attól nyugodt, mert nincsenek benne viharok, hanem mert belül van egy rendezett világ: napi rutin, célok, belső szabályrendszer. Legyen szó reggeli meditációról, sportolásról, olvasásról vagy ima-időről – ezek nem luxusok, hanem a belső egyensúly eszközei. Amikor a külvilág zűrzavara betör, ezek a kapaszkodók emlékeztetnek minket arra, hogy kik vagyunk.

3. Kapcsolati tudatosság

Sok férfi ma kapcsolatokban bizonytalanodik el – nem azért, mert gyenge, hanem mert nincs világos szerepdefiníció. A belső stabilitás része, hogy a férfi tisztában van azzal, hogyan szeret, hogyan kér támogatást, hogyan áll ki magáért. Egy stabil férfi nem zárkózik el az intimitástól, hanem felelősen jelen van. Tud nemet mondani, de tud igent is mondani – őszintén és vállalva ennek következményeit.

4. Fizikai és mentális erő

A test nem különül el a lélektől. A rendszeres testmozgás, a megfelelő alvás, a helyes táplálkozás nem csupán „egészséges szokások”, hanem a belső stabilitás fizikai alapjai. Ugyanígy fontos a mentális higiénia: időnként ki kell kapcsolni a híreket, a közösségi médiát, és befelé figyelni. A férfi, aki vigyáz a testére és a szellemére, megtartja önmagát a világ zajában is.

5. Cél és felelősség

A stabilitást nemcsak a védelem adja, hanem az is, ha van miért felkelni reggel. A modern férfi nem sodródik, hanem céllal él. Ez a cél lehet a család, a hivatás, egy küldetés, vagy akár egy kisebb, személyes projekt – a lényeg, hogy legyen valami, ami túlmutat az egón. A felelősség vállalása – másokért, önmagunkért, a következő generációért – szilárd talajon tart minket.

6. Közösség és testvériség

Végül: senki sem stabil egyedül. Minden férfinak szüksége van legalább egy-két olyan másik férfira, akivel valódi kapcsolatot ápolhat – akik nem versenytársak, hanem szövetségesek. Ezek a kapcsolatok megtartják a nehéz időkben, és tükröt tartanak a jóban.

A modern férfi stabilitása nem statikus állapot, hanem folyamatos belső munka. Nem tökéletesnek kell lennünk, hanem fejlődőképesnek. És ez – bármilyen zavaros is a világ – mindig a saját kezünkben marad.

A megélt homoszexualitás a házasság ellentéte. Nincsen belőle utód, nem növekszik a társadalom. Az ókorban talán ezért tartották bűnnek és ítélték el. Tény: van egy ösztönös viszolygás bennünk, heterókban a homoszexualitással szemben. De ez legyűrhető, és észrevehetjük a másságban is az emberit, a "homokos"-ban az embert. 

Nem akarom propagálni a homoszexualitást, sem mentegetni. Nem állítom, hogy példával és kulturálisan nem terjeszthető, hogy nem lehet veszélyes a családokra az elterjedése.

De az is tény: van, aki a tudományos vizsgálódások egyik szegmensébe se tartozik. Nem volt túl kemény az anyja, vagy az édesapja, sem túl intim a viszonya az apjával. Elfogadóak voltak vele, látott egészséges férfi (vagy női) mintákat, mégis homoszexuális emberré lett. Nem tudjuk miért, csak, hogy ez így van. 

Akkor ő bűnös? Élete végéig egyedül, cölibátusban kell élnie, hogy megfeleljen Istennek? Az általam ismert Isten nem támaszt ilyen feltételt, én nem tudom elhinni róla, hogy ezt tenné. Túl jó ő ahhoz. Inkább azt gondolom: a Biblia írói vitték bele a szent szövegbe az ő elképzeléseiket, világképüket. A Kinyilatkoztatás folyamatos. Az Isten Szentháromsága sem volt ismert még Ábrahámnak, de Krisztus után nyilvánvalóvá lett. A túlvilágról is másképp gondolkodtak akkoriban, mint ma. Árnyékvilágnak tartották, Seol-nak, ahol a halottak vannak, ma elterjedt, hogy fantasztikus hely és állapot a legtöbb embernek.

Lehetne sorolni a példákat a kinyilatkoztatás fejlődésére. 

Ma többet tudunk a homoszexualitásról, mint az ókorban (a Biblia keletkezése idején) tudtunk. Ez alapján a helytelen nevelés és a genetika is szóba jön, mint lehetséges ok. Meg persze a kíváncsiság és rossz példák hatása is. Utóbbiakat nem védem, és azt sem, amikor botrányt okoznak, sokszor teljesen szándékosan a másság nevében. De az átlag nem ilyen. Őket igenis védem, különösen, mióta egy nagyon jó barátomról megtudtam, hogy ő is homoszexuális. Átérzem a helyzetét, mert még hívő keresztény is. 

A homoszexuális is ember, és a legtöbb eszerint is él. Kiérdemlik a tiszteletünket. Azt a néhányat pedig aki pl. a Pride-on deviánsként viselkedik, megkérem: hagyja abba. Nem segít ezzel az övéinek. 

Évezredek óta választjuk őket. Nem azért, mert muszáj – hanem mert gazdagítanak.
A nőkkel való szövetség nemcsak érzelem, hanem stratégia is – egy férfi számára ez a kapcsolat építő, felemelő és kiteljesítő lehet. Ebben a posztban nem a hibákról, nem a harcról beszélünk – hanem az összetartozásról. Arról, miért jó egy életen át szövetségben lenni egy nővel.

1. Intimitásba vonnak – nem csak testileg, hanem lelkileg is

A női intimitás mélyebb, mint a vágy – megnyugtató jelenlét, amelyben a férfi újra embernek érzi magát. Ahol nem kell harcolnia, teljesítenie, védekeznie. Ahol megpihenhet. Egy ölelésben néha több a gyógyulás, mint száz szóból.

2. Otthont teremtenek – nem csak a házban, hanem a szívünkben is

Egy nő képes érzéseket szőni a tárgyak köré. Egy kép a falon, egy puha párna, egy illat – nem puszta dizájn, hanem a gondoskodás lenyomata. A férfi hazatérhet – és nemcsak egy címre, hanem valakihez.

3. Gyermekeink odaadó anyjai – a jövő bölcsői

Az anyaság nemcsak biológiai szerep – hanem lelki és erkölcsi forma. Amikor egy nő nevel, akkor nemcsak gyereket formál, hanem világot is. A férfi pedig, aki ezt tisztelettel figyeli, megtapasztalja: az anyai odaadás nem gyengeség – hanem isteni erő.

4. Segítőtársak – akikkel együtt mélyebb élet épülhet

Egy nő, aki meghallgat, aki nem akar uralni, de ott van, amikor összeomlanál – társ a szó legszentebb értelmében. Nem versenytárs, nem főnök, nem szolga – hanem szövetséges. Az ilyen kapcsolatban a férfi erősebb lesz, nem kisebb.

Miért éri meg tehát szövetkezni a nőkkel?

Mert a világ keményebbik felén harcolunk nap mint nap – és jó tudni, hogy van, aki a lágyabbik felén őrzi az értéket.
Mert a férfi akkor válik teljessé, amikor nemcsak önmagát, hanem egy másik életet is emelni kezd.
Mert egy kapcsolatban nem a tökéletesség, hanem a szövetség a fontos.

Szövetkezni nem azt jelenti, hogy feladjuk magunkat. Hanem azt, hogy együtt győzünk – ott, ahol külön elbuknánk.

James Clear: Atomi szokások című könyve nemcsak az önfejlesztés világában lett alapmű, hanem kifejezetten hasznos eszköz férfiként is, hogy újra kézbe vegyük az életünk irányítását.

Miért fontos ez a könyv férfiként?

A férfiak gyakran úgy érzik, hogy túl nagy terheket kell hordozniuk – legyen szó munkáról, családról vagy önazonosságról. Clear könyve azonban azt mondja: nem kell hősnek lenned minden nap. Elég, ha minden nap 1%-kal jobb leszel, és ez összeadódik.

A férfimozgalmi szempontok:

1. Szokások mint önuralmi eszközök – A férfi identitás egyik alapköve az önfegyelem. A könyv eszközei segítenek nem csak akarni, hanem csinálni is.
2. Identitásformálás – „A cél nem az, hogy könyvet írj, hanem hogy íróvá válj.” Ez különösen fontos a férfimozgalomban: nem az számít, hogy mit mondanak rólad, hanem hogy te mit építesz fel önmagadból.
3. A kis szokások visszaadják a kontrollt – Sok férfi úgy érzi, a világ irányíthatatlan. Az atomi szokások újra fókuszba helyezik a személyes hatókör fontosságát.

Összegzés

Az Atomi szokások igazi férfimozgalmi kézikönyv is lehetne. Nem harsány, nem forradalmi – de csendben forradalmasítja az életedet. Mert a férfivé válás nem egyetlen nagy döntésen múlik, hanem azon, hogy milyen kis döntéseket hozol újra és újra.

A Ha rossz ajtón kopogtatsz című könyv különleges helyet foglal el a személyiségfejlesztő irodalom palettáján. Miközben látszólag illeszkedik a sokak által ismert motivációs és üzleti sikerre fókuszáló könyvek sorába, valójában mélyebb, komplexebb üzenetet hordoz. Ez nem egy újabb kézikönyv arról, hogyan légy gazdag, népszerű vagy produktív. Ez a könyv az életed egészére kérdez rá – arra, hogy valóban jó irányba haladsz-e, vagy esetleg épp egy fényesen csillogó, de végül üres ajtón kopogtatsz.

Eric Barker különlegessége abban rejlik, hogy nem áll meg egy-egy készség vagy cél fontosságának hangsúlyozásánál, hanem mindig párba állítja azt egy látszólag ellentétes, de valójában kiegészítő életterülettel. Így a könyv nem tanácsokat ad, hanem egyensúlyra nevel. Például, amikor az elhivatottság erejéről ír, azzal folytatja, hogy az elhivatottság is vak lehet, ha közben elhanyagoljuk a szeretteinket. A legnagyobb cél sem ér semmit, ha közben széthullik a családunk, vagy elmagányosodunk.

Ugyanez a szemlélet érvényesül a könyv többi fejezetében is. Az ambíció mellé alázat kerül, az önkifejezés mellé figyelem, a vezetés mellé szolgálat, a bátorság mellé óvatosság. Nem egyszerűen értékeket állít szembe, hanem segít átlátni az élet ellentétesnek tűnő, de egymást kiegészítő erőinek dinamikáját.

A könyv egyik legfontosabb kérdése:
„Mi van akkor, ha minden képességed megvan – de rossz célért harcolsz?”
Ez a mondat fején találja a szöget. A modern ember ugyanis gyakran esik abba a csapdába, hogy csak a hatékonyságra koncentrál: még több eredmény, még jobb eredmény, még gyorsabban. De a szerző szerint nem az a kérdés, hogy milyen gyorsan érsz célba – hanem hogy a jó irányba tartasz-e egyáltalán.

Ez a könyv egyfajta belső térképet kínál. Aki olvassa, nem csupán fejlődni akar majd, hanem megállni is. Ránézni az életére, és megkérdezni: az ajtó, amelyen nap mint nap zörgetek, tényleg a szívemhez vezet – vagy csak a hiúságomhoz?

A Ha rossz ajtón kopogtatsz tehát nem a gyors siker receptje. Inkább a tartós, valódi élet sikerének útitársa. Olyan mű, amely nemcsak a hogyanra, hanem a miértre is választ keres. És ha valamitől különb, mint a legtöbb motivációs könyv, akkor attól, hogy embernek lát – nem csupán gépnek, amit optimalizálni kell.

Ha valaki egyszerre szeretne sikeres lenni, de közben ember maradni, akkor érdemes ezt a könyvet kézbe venni. Talán meg fogja érteni: a helyes ajtó nem mindig a legfényesebb – de az, amelyik mögött élet vár.

Szeretjük, tiszteljük, és sokan fel is nőttünk vele – a Nők Lapja méltán az egyik legismertebb és legolvasottabb női magazin Magyarországon. Intelligens, kulturált, művészi igényességgel szerkesztett. Munkatársai láthatóan segítő szándékkal írnak, sokszor fontos társadalmi ügyekre irányítva a figyelmet.

És mégis: fel kell tennünk a kérdést. Nem lehet, hogy e lap – akaratán kívül – mégis hozzájárul a nők saját boldogulásának gyengítéséhez? Mégpedig úgy, hogy közben éppen azokat hibáztatja, akik mellettük élnek: a férfiakat?

Ez nem vádirat. Nem is keserű panasz. Inkább felvetés, vitaindító gondolat: a Nők Lapja cikkei – minden érzékenység és jóindulat ellenére – gyakran mutatják be a férfiakat úgy, mint a nők boldogtalanságának elsődleges okait. A hangsúlyok – úgy tűnik – rendre a férfiak önzésén, érzéketlenségén, elköteleződési nehézségein vagy érzelmi inkompetenciáján vannak.

Csakhogy ezzel – akaratlanul – kárt is okozhatnak.

Van egy régi igazság, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni: ember embert szenvedtethet, de boldogtalanná tenni nem tud. A szenvedés kiváltója lehet más, de a boldogtalanság mélyebb gyökere sokszor bennünk van. A hozzáállásban. A saját belső válaszainkban.

A férfihibáztató narratíva – legyen az akár kifinomult és rejtett – pontosan ezt a belső felismerést veszi el. Nem ad kapaszkodót ahhoz, hogy a nő olvasó mit tehet saját lelki erejéért, saját felszabadulásáért egy nehéz kapcsolatban. Hiányzik belőle a saját felelősség vállalásának bátorítása, pedig épp ez lenne a kiút: a nő belső növekedése, döntései, önálló lépései.

Nemrég egy olvasónk – egyébként szeretetteljes kapcsolatban élő nő – osztotta meg tapasztalatát: „Sokáig olvastam a Nők Lapját, de egy idő után megviselt. Finoman, de mindig a férfi volt a hibás. Sosem az jött át, hogy én mit kezdhetek azzal, ami fáj.”

Ez a visszajelzés nem egyedi. És nem is ellenséges. Csupán őszinte.

A lap – és sok más női magazin – ritkán mutatja meg a férfiakat komplex lényekként. Nem kutatja a férfi „önzése” mögött húzódó traumákat, félelmeket, társadalmi nyomásokat. És ami talán a legfontosabb: nem mutatja meg a kiutat együtt – férfinak és nőnek egyformán.

A férfiak démonizálása, bármennyire szelíd formában történik is, hozzájárul egy veszélyes jelenséghez: a nemek közti bizalom fokozatos leépüléséhez. A párbeszéd hiányához. Ahhoz, hogy a nők sértettséggel, a férfiak pedig védekezéssel válaszolnak – ahelyett, hogy egymás valódi társai lehetnének.

Mi nem azt kérjük, hogy a Nők Lapja „védje” a férfiakat. Csupán azt, hogy ne egyszerűsítse le a történetet. Hogy adjon teret azoknak a női hangoknak is, akik belső felelősséggel és önreflexióval keresik a boldogságot. És adjon lehetőséget annak is, hogy a férfiak történetei is elhangozzanak – árnyaltan, igazán, gyógyító módon.

A modern nő és a modern férfi egyaránt szabadságra, felelősségre és egymás megértésére vágyik. Ebben pedig a média is kulcsszereplő. Itt lenne az idő a változásra – közösen.

Ki is az a Paul Elam?

Paul Elam amerikai aktivista, író és előadó, aki a modern férfimozgalom (Men’s Rights Movement – MRM) egyik legismertebb és legvitatottabb személyisége. Neve szorosan összefonódik az A Voice for Men (AVfM) nevű platformmal, amelyet 2009-ben alapított, és amely azóta is a férfijogi aktivizmus egyik legismertebb médiuma.

Küldetése: hangot adni a férfiaknak

Elam célja az volt, hogy egy olyan online felületet hozzon létre, ahol férfiak megoszthatják tapasztalataikat a társadalmi igazságtalanságokról, különösen azokról, amelyek őket érik. Az AVfM oldalon rendszeresen jelennek meg írások férfiak elidegenítéséről a gyermekeiktől, hamis vádakról, bírósági egyenlőtlenségekről vagy a férfiak lelki egészségéről. Elam szerint a modern társadalomban a férfiak hangját gyakran figyelmen kívül hagyják – ezen akart változtatni.

Miért ellentmondásos?

Sokan támogatják őt, amiért kiáll a férfiak jogaiért és mer érzékeny témákat is felvetni. Ugyanakkor sok kritikát is kapott nyílt és gyakran provokatív stílusa miatt. Egyes írásai – például az, amelyben arról beszél, hogy „visszavágást” kell adni a feminizmusnak – komoly vitákat váltottak ki. A feministák szerint Elam gyakran bagatellizálja a nők problémáit, míg hívei szerint csak arról van szó, hogy végre valaki nyíltan kimondja a férfiakat érintő igazságtalanságokat.

Fontos hozzájárulása a férfimozgalomhoz

Paul Elam munkássága akkor is fontos, ha nem értünk minden megfogalmazásával egyet. Ő volt az, aki sok férfit elindított azon az úton, hogy merjenek beszélni a problémáikról. Az A Voice for Men nemcsak panaszfal, hanem egy olyan tér, ahol kutatások, interjúk és közösségi összefogás is megjelenik.

Miért érdemes ismerni?

Ha férfimozgalomról beszélünk, Paul Elamot nem lehet megkerülni. Lehet vele vitatkozni, lehet egyetérteni – de elhallgatni nem lehet. Éppen ezért fontos, hogy Magyarországon is ismerjük azokat, akik elindították a modern férfijogi diskurzust. És hogy ebből mi mit veszünk át, az már a mi döntésünk.

Te mit gondolsz – Paul Elam segíti vagy árt a férfiak ügyének?