Toplak Zoltán A férfiak is egyenlőek a nőkkel? Már a könyv címlapján feltett kérdés is felhívja a figyelmet, hogy erre illik válaszolni. Tedd meg kedves olvasó! De, ha határozatlan vagy akkor ajánlom a Függeléket: A férfiak jogi hátrányai-ról. Meglepett, de inkább megdöbbentem, hogy az átlagember is mennyire tisztán tud olvasni a jogszabályokból. Most már megértettem, mitől van ekkora önbizalmuk Magyarországon a nőknek. Apátlan társadalomban élünk. Ennek csak rossz következményei lehetnek!
Egy higgadt ember, tárgyilagos könyvét olvashattam. Nem lehet nem reagálni! Hiánypótló könyv.
Sajnos a férfiak csendben szenvednek. Talán a neveltetésük miatt. A nőket viszont külön védi a jogrendszer, burkoltan a gyermekvédelmi rendszer is, mintha őket kellene védeni, nem a gyermekeket.
Az író tűpontosan közelíti meg válás után az apátlanítási, kapcsolattartási problémákat is. A rendszer külön kezeli a nőket és külön a férfiakat. Miért? Kinek jó az? Egy nő, ha megszüli gyermekét, akkor már előjogai vannak, nagybetűs anya. De hol vannak az apák? Miért nem fontosak? Ugyanolyan szép, igaz érzelmeik vannak, mint a nőknek. A társadalom löki őket oda, hogy különböző szerekhez nyúljanak, mert tehetetlenek, kétségbeesettek. Egekbe kiáltó nagy gondok vannak! Milyen társadalom az, ahol szembe mennek emberek egymással, csak azért, mert milyen neműnek születtek? A nőket felemelik, védik, néha nagyon is érdemtelenül, a férfiak fájdalmáról meg nem vesznek tudomást? Mintha nem is a társadalom részeit képeznék. Mind ezek a gyermek lelkek tönkretételét eredményezik, mert attól hogy nem értik, nagyon is érzik.
Milyen nagy buták azok a férfiak, akik azt képzelik, hogy nő nélkül boldogok lehetnek! És milyen önteltségben szenvednek azok a nők, akik magukat különbnek tartják! Sajnos nem figyelmezteti őket senki, hogy szükség van a másik nem tagjaira is! Így lettünk teremtve, és a természet rendjét, erejét nem lehet megváltoztatni! Ez így van jól! Tetszik, nem tetszik, a nőnek férfira, a férfinek nőre, a gyermeknek két szülőre van szüksége! Hazánkban védik a nőket. A férfiakat miért nem? Nagyon sok nő kihasználja ezt, félrevezeti a hatóságokat a férfi ellen, a jogukkal visszaélnek, és büntetlenül megtehetik. A kultúránkban az Anyák napi műsorok (óvodákban, iskolákban) inkább botrányosak, gyomorfelforgatók, ahogy a kicsi gyermekeket, akik még alig tudnak beszélni, benevelik az anya mindenek feletti csodálatára. Hol vannak az apák? Azért mert, ha jól megy, akkor a nők minden családi érdemet maguknak vitatnak el? Mert minden anya jó! Sajnos ez messze nem igaz, és az sem igaz, hogy minden apa jó, de az sem, hogy minden férfi rossz! De mindkét nem között vannak kiválóak és kirívóak.
Jó, hogy megemlíti az író, hogy „kevés a férfiakat érintő társadalmi kutatás”. Valamiért a férfiak másodlagosak, nem fontosak. Vajon hány házasság ment tönkre a deviza hitelek miatt és legfőképpen hány gyermek? A legtöbb család annyi jövedelmet kap, hogy éppen életben tudják magukat tartani. Nincs lehetőségük pihenni, kikapcsolódni, pedig a boldogsághoz kell szabadidő, erő, nyugalom, békesség és anyagi jólét is. Sajnos nem látják biztosítottnak a jövőt gyermekeiknek sem. Szorongó, mindennapi megélhetésért küszködő, és ezért lett közönyös a társadalmunk.
A bírók 70 %-a nő. Úgy gondolom, ez az arány a családsegítőknél, esetmenedzsereknél, gyámügyi dolgozóknál még rosszabb lehet. Miért nincs felmérés, hogy a gyermekvédelmi rendszerben hány nő dolgozik, ennek hány százaléka elvált, megkeseredett, bosszúszomjas, vagy éppen hány dolgozójukat kezelik pszichés problémákkal? Nincs megfelelő tudásuk, intelligenciájuk, éppen ezért van bátorságuk, lelkiismertfurdalás nélkül dönteni. Persze ha nincs lélek, akkor lelkifurdalás sincs. Kedves férfiak! A ti adótokból is tartják fenn ezeket a dolgozókat, ellenetek, de akkor kell lenni beleszólásotoknak is!
Sajnos ki kell jelenteni, hogy akikre felnézünk, akiktől végső segítséget várnánk, azoktól is mást kapunk. Nemrég történt eset. Az anya éveken át hangoztatta a bíróságon, hogy az apa pszichésen beteg. Az apát már többször megvizsgáltatta, annak ellenére, 10 év után újra kérte, de végre az anyát is megvizsgálták. Az igazságügyi pszichológus szakértő „teljesen véletlenül” nem kérdezett rá a legfontosabbra, sem az apánál, sem az anyánál, hogy volt e kezelve, szed- e gyógyszereket stb. Ez olyan eset, amikor a férfiakat nem csak ellehetetlenítik, hanem ostobának is nézik. Bocsássátok meg nekem apák, de ha ezeket hagyjátok, akkor széttárom a kezem és azt mondom: nem értem! És mindenki meri csinálni kisded „játékát”, nem kérnek számon senkit! A szociális, nevelési intézmények dolgozóit nincs, aki felelősségre vonhatná! Ennek is nézzetek utána! Mehettek panaszaitokkal bárhová, mindenhol azt kapjátok, hogy ez nem az ő kompetenciájuk! Rendben van, de akkor kié? Jól lett ez kitalálva! Szép nevek, címek, hangzatos reklám szövegek, és az becsap egy egész társadalmat. Eltakarja azt, hogy nem lehet érdemben tenni semmit, csak nagyon keveset, vagy akarva akaratlanul rosszat is. Az apák meg csak beszéljenek, írjanak, nem tartják őket számon, kereshetik maguk és gyermekeik igazát. Hihetetlen, kegyetlen, embertelen összetartás van a gyermekek ellen, pedig azt hiszik, hogy az apák ellen. Hangsúlyozom, hogy a gyermekek ellen!
Másik esetben anyuka eldönti, hogy nem engedi kapcsolattartásra lányát. Elmegy egy pszichológushoz, kitalál aljas rágalmat, de valójában semmit, erre a pszichológus felügyelt kapcsolattartást javasol. ( A férj felhívja telefonon a pszichológus vezetőjét, az elmondja telefonban, hogy túlkapás történt, de ő nem tehet semmit.) Ezzel a „drága” anya még aznap elmegy a csalássegítőhöz és az is azt javasolja, a nélkül, hogy az apát meghallgatták volna. Ezt beadja anyuka a bíróságra és már nyert ügye is van. Elég egy jó indítás, egy olyan kapcsolat, ahol az első láncszem megvehető, vagy befolyásolható. A bíróság elfogadja a két „jó” szakember véleményét és ez alapján ő is felügyelt kapcsolattartást rendel el. „Tudni kell, hogy ez alapos indok nélkül nem rendelhető el. Bizonyítottnak kell lennie, hogy az apa súlyosan veszélyes a gyerekre. pl. elítélték már súlyos gyermekbántalmazásért. E nélkül nem rendelhető el az ellenőrzött kapcsolattartás.”- írja Toplak Zoltán.
Szerencsére még akadnak egyenes jellemű pszichológusok, akik négyszemközt elmerik mondani véleményüket. Mindig tudtam, de köszönöm neki, hogy megerősített. A férje független pszichiátriai szakértő. Előfordul, hogy megbízzák egy megvizsgálandó üggyel, emberrel, de két nap múlva kap egy telefont, hogy mi lehet a vizsgálat eredménye. Gondolom, akkor nem csak egy esetben fordul ez elő.
A könyv erőssége, hogy tisztán, érthetően fogalmaz. Segít eligazodni a magyar katyvaszban.
Amikor ilyen megosztottság van, ahol nincs igazság csak befolyás, ráhatás, ott a társadalom előbb-utóbb bukásra van ítélve. Ahol nem beszélnek, sőt figyelembe sem veszik a férfiak bántalmazását, lelkét. Ahol nem beszélnek arról, hogy a nők nagy hányada játszik a férfiakkal, a rendszerben dolgozókkal és sajnos a saját gyermekeikkel is és mindenkivel. Ekkora hatalmat kaptak! Ha pedig az elvált nő esetmenedzser, majd gyámhivatali ügyintéző, akkor Isten óvja a férfit, mert nincs az tiszta, igaz erő, ami a gyermekeket kivegye az anyának nevezett nő „karmai” közül. Nyugodtan tönkre teheti a tehetséges gyermekeit is, mert akkor is ő lesz a jó. Egy eset. Az apánál, míg vele voltak a gyermekek kitűnő tanulók voltak, az anyánál pedig fél év múlva bukdácsoltak, depressziósak lettek, de minden rendben. Az „anyának” mondott nő az összes bírósági, egyéb dolgait a munkahelyén írhatja meg, munkaidőben rendezheti telefonjait. Ezzel szemben a férfinek, napi öt perc szabad ideje sincs, keményen le kell dolgoznia a munka idejét és még sokkal többet. Miért engedi meg a társadalom, hogy egy kegyetlen szakember, jelen esetben gyámhivatali ügyintéző úgy tegyen tönkre egy teljesen más területen dolgozó férfit, tehát ebben tanulatlant, mint ahogy a sakálok marcangolják szét áldozataikat. Állatkertekben odafigyelnek, hogy oroszlánhoz őzikét nem engednek be. Az állat gondozók sokkal emberségesebbek. A szakembereknek nevezettek szórakoznak az apákkal, mint macskák az egérrel. Az a baj, hogy pontosan arra törekszenek, amire a macskák.
Azt nem értem, hogy miért csak a gyermekvédelmi rendszert, a hatóságokat bírálják a férfiak? Nem gondolják, hogy a politika itt is, mint mindenhol jelen van? Az állam, a politika felesleges, inkább gyermekeknek ártó emberek tömegét tartja a rendszerben, ők pedig hangosan, látványosan éltetik azokat. Elárulok egy nagy titkot! Ha a férfi jól üli meg a „lovat”, akkor ő kapja meg a gyermeket. De azért tenni kell!!!!!!! Hogy mit és hogyan azt döntsék el a férfiak! Ha nincs hozzá való kedvük, gusztusuk, akkor bizony a gyermekük látja kárát. Jó lenne végre tiszta lapokkal játszani! Aki sunnyog és kivár, az nem szereti igazán gyermekét!
De mivel is foglalnák el magukat, miért is kapnának fizetést, a felesleges szakemberek a rendszerben? Ahol igazán nagy a baj pl. a szegénység miatt, onnan igyekszenek hamar elvonulni. Ez már rég egy felesleges, inkább ártó „iparág”, ahol jól játsszák a segítést (esetmenedzserek, családsegítők, gyámügyi előadók, ügyvédek, bírók stb.). Az apák pedig belepusztulnak, tönkre mennek lelkileg, anyagilag ebbe a nagy közös „segítségbe”. Negyven oldalas bírósági végzésekből, jogi nyelven írott iratokból kellene megérteni az átlagembereknek mindent, tudni kellene betéve a jogszabályokat, mint az ügyvédeknek, bíróknak.
Hogyan játszanak a „kedves” anyák és a rendszerek az apákkal?
1. A volt feleség évekig /10 évig is/ nem készíti fel a gyermekét a kapcsolattartásra, szülői, nagyszülői elidegenítést folytat. Bármit kitalál (szándékosan nem írom, hogy hazudik, pedig ez a legjobb kifejezés, de apa leírta messengerben a volt feleségnek, és komoly bírságot kapott, mert ebben az országban rend és fegyelem van!). Tehát a rendszerben dolgozók mindent elfogadnak, sőt támogatják az „áldozatot”. Évekig megy a huzavona, és anyukának beteges, gonosz kitartása miatt a gyermekek elidegenednek az apától és annak minden rokonságától. Gyakorlatilag nem láthatja gyermekeit sem ő, sem a rokonsága. Anyuka betegesen elszigeteli, elkülöníti gyermekeit, hogy csak az ő, beteges hatása alatt álljanak.
2. Mikor apa és a nagyszülők, rokonok belefáradnak, feladják, akkor anyuka átfordul, és már követeli a kapcsolattartást, de mindenkit ki kell, ábrándítsak, ha azt hiszik, hogy a jó szándék vezéreli. „Tényleg vannak jó anyák!” És nem látják a bíróságon, vagy a jog nem teszi lehetővé, hogy láthassanak, hogy ez a színjáték egy nő bosszúszomjas törekvése az ügyvédjével. Hálás vagyok a sorsomnak, hogy soha nem vágytam ügyvédnek. Mindenre születni kell!
Azt, ha apa nem tudja betartani, bár nagyon szeretné, hogy találkozzon gyermekeivel, vagy nem tud az aktuális elfoglaltsága miatt, éppen akkor telefonálni, amit a bíróság meghatározott, akkor kemény büntetést fizethet a kevés fizetéséből. Sok esetben havonta 200 ezret is. Van itt gyermekvédelem, csak emberség sehol! Jog van, csak igazságot nem kell keresni, mert felesleges!
Mikor sikerül elidegeníteni a gyermekeket, amikor 10 év után az apa feladja, mert nem lehet idegileg, anyagilag bírni az örökös harcot a gyermekért, akkor anyuka ezt kéri a végrehajtási kérelmében nagyon szakszerűen, hiszen ez a szakmája: „A kérelmezett a kapcsolattartás szabályainak nem tett eleget, hogy a fent szabályozott módon nem jelent meg, a gyermeket nem vitte magával kapcsolattartásra a hónap első páros szombatján. Aztán a hónap második páros hétvége szombatján a személyes találkozás nélküli kapcsolattartást sem gyakorolta.”
Tehát ha az apa elhozza a gyermeket, akkor anyuka minden egyes kapcsolattartás után újabb végrehajtási kérelmet kreál. Mindig „remek” ötletei vannak!!! A bíróság elfogadja, végzi a dolgát és az apa fizethet anyukának és az ő, szintén nem egyenes jellemű ügyvédjének is.
Ha nem hozza el a gyermeket, akkor azért küldjön anyukának 100000 Ft-ot és az ügyvédnek legalább 1óra konzultáció és 2 óra iratszerkesztés díjat „mindösszesen: 105000 Ft-ot.”
Nem elég, hogy lelkileg tönkre tesznek egy férfit. Ezek után, az apa fizessen még albérletet és gyermektartási díjat is, a mai, nem statisztikailag kimutatott átlagfizetésből, mert a dolgozóknak kiguvad a szemük az átlagfizetések láttán, de nevetni nem tudnak rajta. Vagy legyen hajléktalan, mint annyi elvált férj. Fizessen annak az anyának, aki a gyermekeket és őt is tönkreteszi? Miért? Igen fizessen, hiszen a gyermekei, de feltételeket kellene szabni. Talán lehetne féket tenni! Talán? Ha bebizonyosodna, hogy anya, vagy az apa szülői elidegenítést folytat.
A személyes találkozás nélküli kapcsolattartást sem lehet létrehozni, mert anyuka az apa és gyermeke közti beszédet állandóan helyreigazítja, agresszíven beleszól. Végig érződik, hogy a gyermek nagyon fegyelmezve van, nem mer beszélni, állandóan kijavítják, helyreigazítják. És ez az anya felrója az apának, hogy nem tartja ezt a kapcsolatot sem. Nem lehet! Lehetetlenség! Az apai nagyszülők SMS-ben kérik, had menjenek hozzájuk a gyermekek. Anyuka nem is válaszol. Ha néha válaszol, akkor hatóságot, fennhatóságot játszik velük, és kioktatja, megalázza őket. A gyermekeket nem tudják sem telefonon, sem messengeren, sem SMS-ben elérni. Szeretet volt köztük, de ez ma már nagyon kevés! Miért nem tarthatják a kapcsolatot, mikor anyuka annyire „izgul” és nagyon sokat tesz az ügyvédjével azért, hogy az apával kapcsolatot tarthassanak a gyermekei????? Meddig, hány évig lehet manipulálni mindenkivel és játszani a jóságos anyát? Legalább lenne egy meghatározott időpont, hogy valami remény legyen, hogy addig kell kibírni, hogy nem lehet egy ügyet pld. 2 évnél tovább húzogatni, mert így is, úgy is azt csinál egy pszichopata nő a volt férjjel, aztán a következő férjjel, amit csak akar. Ha nem akarna erővel segíteni a jogrendszer, akkor legalább anyagilag nem tudnák az apákat tönkre tenni.
Mind ezek ellenére egy „jóságos” gondoskodó, anyának nevezett nőt támogatnak! Miért?
A LEGNAGYOBB BAJ AZ, HOGY, NEM CSAK AZ APA AZ ÁLDOZAT, HANEM LEGINKÁBB A GYERMEK!
Tisztázzunk valamit! Egy anyának a gyermek nyugalma a legfontosabb! Nem akkor lesz valaki anya, mikor megszüli gyermekét, hanem akkor, ha anyává tud válni. Már pedig, sok esetben csak a nevük anya. Úgy érzem a társadalom prédái lettek az elvált apák, de sajnos sokszor az elvált anyák is. Rossz az egész rendszer! Pedig sok felesleges embernek lenne hol dolgozni a gyermekintézmény falain belül, csak ahhoz nem igen lenne kedvük, azt hiszem adottságuk sem, mert a gyermekeket csak őszinte szeretettel lehet nevelni.
Szeretném üzenni mindenkinek, az egész világnak, hogy a férfi is ember, nem csak a nő! Vannak érzelmeik, vágyaik, kötelességtudatuk. Tapasztalataim szerint azok a nők, akik nem tudnak szeretni, sokkal kegyetlenebbek, számítóbbak, gonoszabbak, mint a férfiak. Több emberséget, igaz érzést, egyenes viselkedést láttam a férfiaknál. Minden attól függ, hogy mennyi emberség szorult egy-egy testbe (jellem, szellem, értelem stb). Ez főleg nem női, férfi harc, hanem becsület, tisztesség, erkölcs harcol a galádsággal, rafináltsággal, érzéketlenséggel.
Láttam már csodálatosan szép, jól öltözött, csinos nőt, babaarcra sminkelve egy tömegben egy mikrofonnal a kezében, de egy nagy teret belengett a fénylő arca mögötti megfoghatatlan, kegyetlen gyűlölet.
Hol élünk? Hová tartunk? Mi lesz a gyermekeinkkel? Mi lesz az unokáinkkal?
Toplak Zoltán gondosan, átláthatóan írta könyvét, ha ennyi érzelmet, és újabb kérdéseket tudott előhozni egy idős, nyugdíjas nőből. Sok ilyen írásra és összefogásra lenne szükségük a gyermekeknek, az apáknak és egy alvó, egymás gondjaival nem foglalkozó társadalomnak. Ugyanakkor védelmükre is kelek, mert a sok fájdalom, kilátástalanság, örökös feszültség tesz bennünket közömbössé, közönyössé, fáradttá, érzéketlenné.
Magyarországon elvész a jogrendszerben a gyermek.
Az apa nem lehet másodlagos az anya mögött!
Köszönöm az írónak, hogy ezeket az indulatokat kihozta belőlem! Ha csak egy-két ember (szándékosan embert írtam és nem nőt és nem férfit), mert ezek közös gondok, hol nőt, hol férfit érint, el kezd gondolkodni és tenni gyermekeiért és magáért is, akkor már megérte a munkája. Nekem fájdalmasan sikerült. Tudni kell, hogy hallgatással, belenyugvással, félelemmel nem tudunk segíteni gyermekeinknek, unokáinknak! Nincs társadalmi együttérzés, közöny van mindenhol, még sokszor a családokban is. Hol vannak az elvált anyák, apák szülei, nagyszülei, rokonsága?
„2021-adat: a magyar negyven év alatti férfiak több mint 70 %-a nem vállalt még gyermeket.” Remélem, hogy előre láttak, és nem akarnak a nők, és az őket támogatók játékszerei lenni! Hajrá férfiak! Bízom Bennetek! Ti még tudtok gondolkodni és akartok is.
egy nagymama
